Jubileum az Orvosi Vegytani Intézetben

2021, október 26 - 09:39
Alapításának 100. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott hétfőn a Debreceni Egyetem ÁOK Orvosi Vegytani Intézete (OVI). A rendezvényen jelenlegi és egykori munkatársak, valamint az intézmény együttműködő partnerei idézték fel az elmúlt évtizedek legfontosabb történéseit.

- Az 1927 óta változatlan néven működő intézetnek jelenleg is kiemelkedő szerepe van az oktatásban, példaértékű, hogy munkatársai milyen sok tankönyvet, jegyzetet írtak. Az orvosképzés a Vegytani Intézet nélkül elképzelhetetlen – hangsúlyozta a hétfői ünnepségen mondott köszöntőjében Mátyus László, a DE Általános Orvostudományi Kar dékánja.

A szervezeti egységet kezdetben Dobi Géza, 1923-tól 1956-ban bekövetkezett haláláig pedig Bodnár János vezette. Ezt követően több ideiglenes igazgató állt az intézet élén, majd 1958-tól 1987-ig Bot György, 1987-től 2012-ig pedig Gergely Pál töltötte be az igazgatói posztot.

A jubileum alkalmából rendezett ünnepi ülésen az intézet első évtizedeit Gergely Pál professor emeritus elevenítette fel.

2012 júliusában az intézet vezetését a jelenlegi igazgató, Virág László egyetemi tanár vette át. 

Az Orvosi Vegytani Intézet kutatási területei a molekuláris biológia, a biokémia, a sejtbiológia és a farmakológia. A professzor vezetése alatt új kutatócsoportok és az orvostudományhoz szorosan kötődő témák (sejthalál, redox jelátvitel, mesenchimális őssejtek differenciációja, daganatbiológia, gyulladások, anyagcsere, mikrobiom, érpermeabilitás, bélmotilitás szabályozása, mitokondriális dinamika, proteaszóma funkciók) indításával tovább szélesedett az intézet kutatási profilja, sikeres együttműködéseket alakítottak ki klinikai kutatócsoportokkal.


- Büszkék vagyunk rá, hogy az intézet nyolc aktív kutatócsoportjának felét az intézetünkből elindult és mára sikeressé váló fiatal kutatók (Bay Péter, Lontay Beáta, Tar Krisztina és Boratkó Anita) vezetik, akik biztosítják az intézet jövőbeli prosperitását – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Virág László egyetemi tanár, az intézet igazgatója.

Az intézet elmúlt 100 évének történeti áttekintése után, egykori és jelenlegi munkatársak elevenítették fel tapasztalataikat, személyes élményeiket a jubileum tiszteletére rendezett emlékülésen, az ÁOK Tudományos Konferencia Központban, a Kenézy Villában.

Sajtóiroda- CzA


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.